Készült ez a bútor. Nevezzük TV- vagy médiaállványnak. A televíziókészülék ugyan a falon lakik, de azért az a köré szerveződő halmaz tárolója ez a dió-kőris-üveg láda.
Az anyaga és az arányai adják a szépségét. Aki belemerült már egy ilyen munkába, az tudja, mennyi kalandot rejteget ez barokkos színpompát adó hazai dió (juglans regia) faanyag. Itt is sok idő telt el a tetőlap és a két fiókelő (látszólag láb) összeválogatásával. Nagyon igyekeztem, hogy a legszebb részek kerüljenek a szem elé, és közben a széles lapok úgy legyenek vágva-ragasztva, hogy a kész bútorban ne görbüljenek össze-vissza. Mindenképpen azt akartam például, hogy ne vesszen el a tetőlap elején látható virítóan fehér, fekete sávval szegett folt. Ez:
Sikerült is megmutatni. Viszont akárhogy is ügyeskedtem, a sík felületen mindenhogyan maradt egy olyan csomó, amit nem tudtam kiejteni. Lyuk is volt hozzá. A végső döntés az lett, hogy oda bizony foltot kell tennem. Ilyen értékes, színes-rajzos anyagnál ebből nem szoktam problémát csinálni. Vállalom, megmutatom, csakúgy, mint egy érdekes szerkezeti megoldást. Azt hiszem, ez is hozzájárul az anyag, a megmunkálás szépségéhez. Láttatja, hogy egyszeri, megismételhetetlen tárgy készül.
Itt van az inkriminált teríték, még összerakás előtt. Pirossal keretezve a hibás rész:
Nagyon figyelek rá, hogy a folt a saját anyagából kerüljön ki. Itt a pallóvég leeső darabját használtam fel hozzá. Így remélhető, hogy színében, rajzolatában, finom szerkezetében nem lesz jelentős eltérés.
És ilyen lett összedolgozva, olajozva:
Itt egy kicsit nagyobb rálátással:
Itt pedig mégegyszer, a már említett első éllel, ahova sikerült megőrizni az érdekes szín-foltot:
(A pótlás csillaggal jelölve.)
És egy kép, ahol a tetőlap többé-kevésbé egészben látható:
Utoljára pedig egy részlet-fotó, hogy megmutassam, vannak ebben a bútorban egyéb csemegék is...